Vöröslencse leves (vörös lencse dhal)
A blogon már tettem ki korábban dal receptet. A dhalok sűrű hüvelyesből készült leves félék, melyek nagyon táplálóak, magas a fehérjetartalmuk és a húsmentes táplálkozás fontos alapját képzik.
Ez a vörös lencse leves, mindenkinek kiváló, mert ezzel a fűszerezéssel tridoshás, azaz minden alkati típusnak ideálisan emészthető.
Vata-k vöröslencséből a szárító hatása miatt, hetente legfelejebb 2 alkalommal fogyasszanak.
Vöröslencse dhal |
Hozzávalók
1 csésze vöröslencse
5 csésze víz
2 tk. ghí
1 tk. római kömény
1 tk. fekete mustármag
1 csipet asafoetida
2 nagy gerezd fokhagyma apróra vágva
5 currylevél frissen vagy szárítva
1 kis marék korianderlevél apróra vágva
1/2 tk. kurkuma
1 tk. masala por
1/2 tk. só
Elkészítés
Alaposan mosd meg a vöröslencsét - akár be is áztathatod éjszakára.
Ted a lencsét egy fazékba 4 csésze vízzel és forrald fel. Főzd közepes lángon, fedő nélkül 30 percig. Esetleg keverd meg néha, nehogy leégjen az alja.
Majd 30 perc után tegyél hozzá még 1 csésze vizet és főzd tovább 15-20 percig, vagy amíg a vöröslencse meg nem puhul.
Egy másik edényben melegítsd fel a ghít, majd tedd bele a mustármagot, a római köményt és az asafoetidát egy pillanatra és amikor a fűszerek kipattannak, tedd hozzá a fokhagymát, és enyhén pirítsd meg. Add hozzá a curry leveleket, koriandert, kurkumát és a masala port és keverd össze.
A fűszerkeveréket tedd át a levesbe és add hozzá a sót és az utolsó csésze víz egy részét vagy egészét, attól függően, hogy milyen sűrűre szeretnéd a levest.
Végül még 2 percig forrald.
Chapatival , baszmati rizzsel, purival, vagy kenyérrel tálalhatod és friss korianderrel díszítheted a tetjét. Mindegyikhez találsz recepteket a blogon.
Jó étvágyat kívánok :)
szeretettel:
Kati
Megjegyzések
Megjegyzés küldése